Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Csoda a torna Európa-bajnokságon : győriekkel lett bronzérmes a magyar válogatott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tovább íródott a történelem, soha nem látott bravúrt hajtott végre a Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Vecsernyés Dávid alkotta férfi tornász válogatott azzal, hogy a harmadik helyen végzett a felnőttek mezőnyében a mersini Európa-bajnokságon a csapatversenyben, és ezzel megszerezte a magyar férfi tornasport első Európa-bajnoki csapatérmét.

A Bátori Szabolcs, Kiss Balázs, Mészáros Krisztofer, Tomcsányi Benedek, Vecsernyés Dávid alkotta válogatott a csütörtöki selejtezőben a harmadik helyen végzett, így kvalifikálta magát a hatfős csapatfináléba, ahol – a selejtezőkkel ellentétben – az öt főből csak három tornász léphetett a szerekhez, így mind a három eredmény számított.

A selejtezőkben még négy versenyző mutathatta be szerenként gyakorlatát, és abból a három legjobbat vették figyelembe. Vecsernyésék az osztrákokkal kezdtek lólengésen, ahol mindhárom tornászunk jól teljesített, lévén az első kör után, az ukránok mögött a második helyen fordultunk. A mieink második szere a gyűrű volt, ott egy kicsit alacsonyabb pontokat kaptunk, ezt követte az ugrás, majd a korlát, ahol a kint tartózkodó edzők, Szűcs Róbert és Fazakas Csaba szerint is nagyon jó gyakorlatok születtek. Az utolsó két kör előtt harmadik helyen állt a magyar csapat. Mészárosék talajon fejezték be a döntőt, ekkor az ukrán együttes győzelme és a törökök második helye már borítékolható volt. A bolgárok közben lovon rontottak, az izraeliek viszont kicsit megközelítettek minket, de a csapatdöntő és egyben a magyar csapat utolsó gyakorlatának, Mészáros Krisztofer talajának köszönhetően sikerült megtartani a harmadik pozíciót. A magyar együttes így 240.393 ponttal sporttörténelmi bronzérmet szerzett, hiszen magyar férfiak csapatban eddig még nem álltak dobogón kontinensviadalon a magyar torna történetében.

Felnőtt csapatdöntő:
1. Ukrajna – 248.963
2. Törökország – 244.793
3. Magyarország – 240.393

Mészáros Krisztofer, tornász, Győri AC :
” Nagy csoda, ami történt, hiszen mindannyian tudjuk, hogy magyar férfi csapat eddig még nem szerzett érmet Eb-n. Rettentően boldog vagyok, és bevallom őszintén, reggel még egyikünk sem gondolta, hogy itt fog lógni a bronzérem a nyakunkban, mert már annak is örültünk, hogy bejutottunk a fináléba. Már korán reggel egymást bíztattuk a reggelinél, hogy jó lesz, odatesszük magunkat. Egy laza ebéd után mentünk a csarnokba, ahol a melegítés jól sikerült, bár a többiek mondták, kívülről látszott, hogy fáradtabbak vagyunk. Végig próbáltam kihozni magamból a legjobbat, a vége számomra nagyon izgalmas volt, mert tudtam, hogy rajtam múlik a csapat bronza. Nem volt könnyű, hiszen már csak egyedül én tornáztam az egész csarnokban, az enyém volt az utolsó talajgyaki, de ki tudtam zárni mindent, elvégre hosszú ideje erre készülök. Ráadásul van egy sportpszichológusom, vele minden nap tartom most is a kapcsolatot, és folyamatos mentális tréningeket csinálunk. Most se fogok ünnepelni, hanem készülök a holnapi három finálémra. Úgy gondolom, nagyon jó a csapatunk, összeszoktunk, összetartó társaság. „