Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Rendkívül morbid, sajnos a sors fintora, hogy a spórolással kapcsolatos app megszűnik!
A magyar alapítású startup nem tudja tovább fenntartani magát.

December 8-án leáll a Koin szolgáltatása, amely app-pal a felhasználók nyomon követhették a költéseiket, és ami így segítséget nyújtott a tudatosabb pénzügyi döntések meghozatalában, no meg persze a spórolásban.
„Éveken keresztül dolgoztunk azért, hogy segítsünk az emberek pénzügyeit átláthatóbbá tenni. Eleinte csak kézzel vezetett kiadásokat lehetett rögzíteni, később a Magyar Nemzeti Bank engedélyének megszerzésével és rengeteg fejlesztés eredményeként már a bankszámlák is szinkronizálhatóakká váltak.
Mindeközben folyamatosan kerestük a lehetőségét annak, hogy a Koin-t pénzügyileg önfenntartóvá tegyük úgy, hogy az alkalmazás ingyenes maradhasson a felhasználók számára. Sajnos az erre irányuló kisérleteink nem jártak sikerrel.
Nem akarjuk a felelősségünket csökkenteni, de a pénzügyi intézetekre vonatkozó előírásoknak való megfelelés (PSD2) nehézsége, a banki kapcsolódások minősége illetve a piaci szereplők nyitottságának korlátai miatt nagyobb nehézségekkel néztünk szembe, mint ahogyan azt előzetesen vártuk”
– olvasható a cég közleményében, amelyben arra is kitérnek, hogy a bezárásig mindenki lementheti az adatait. A megszűnés után azonban erre már nem lesz lehetőség, a felhasználói adatok törlődnek.