Bár az egyetemi év még nem kezdődött el a hallgatóknak, a győri Széchenyi Egyetem falai között már nagy munka zajlik. Egy EFOP pályázati támogatással már most folytatják a tavaly megindított lemorzsolódást-csökkentő programot. A probléma leginkább az elsőéveseket érinti, de a tervek szerint mindenkinek próbálnak segíteni, hogy eredményesen zárhassák az egyetemi éveiket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







