Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Csoportelső az Audi ETO KC

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri együttes továbbra is százszázalékos, de csoportelsősége korai bebiztosításához az is kellett, hogy a címvédő Buducsnoszt Podgorica pontot veszítsen a Randers otthonában.
    
    Eredmények:
    női BL, középdöntő, 4. forduló:
    I. csoport:
Győri Audi ETO KC-Larvik (norvég) 30-24 (15-13)
———————————————–
gól: Amorim 7, Lekic 5, Görbicz 4/1, Löke 4, Szepesi 3, Rédei-Soós 2, Radicsevics 2, Orbán 2, Sirián 1, illetve Riegelhuth 5/3, Hammerseng 5, Breivang 3, Mörk 3, Balnco 3, Edin 3, Sulland 2

    A Győr nagyon magabiztosan szerepelt eddig, ráadásul az előző körben, február 16-án idegenben verte 24-18-ra a Larvikot, így a hazai összecsapásnak is egyértelmű esélyese volt.
    Kimaradt helyzetekkel indult a csata, majd 2-0-s hazai vezetést követően a skandinávok az 5. percben találtak be először. Görbicz hamar büntetőt rontott, de a vendégek így is csak rövid időre tudtak fordítani (5-6). Egészen a 18. percig együtt haladt a két csapat úgy, hogy míg a győriek sokat rontottak, a Larvik alig hibázott. Ahogy jobban összpontosított a befejezéseknél az ETO, 8-8-at követően sorozatban négyszer is betalált. 
    Amorim és Löke kiállításakor levegőhöz jutott a norvég együttes, és amikor 12-10-re feljött, Ambros Martin, a hazaiak vezetőedzője időt kért, majd a kollegája is így tett. A félidő záró momentuma Amorimé volt: az ő góljával lett 15-13-ra.
    A fordulást követően Lunde két labdát hárított, így 18-14-re alakult az állás, erre gyorsan időt kért a Larvik mestere. Ettől nem tört meg a hazaiak lendülete, tovább nőtt a különbség. Bő negyedórával a vége előtt már 22-16-ra húzott el az ETO, pedig közben játszott emberhátrányban is.
    A vendégek nem adták fel, egyre keményebben támadtak, zártabban védekeztek, és megkezdték a felzárkózást. Tíz perccel a vége előtt 23-20-nál már a Győr edzője kért időt. Ez jót tett a magyar csapatnak, és emiatt a rivális is próbálta újrarendezni sorait, de hiába. A közönség által űzött kedvencek már nem hibáztak, szebbnél szebb és pimaszabbnál pimaszabb gólokat dobtak, végül megroppantották a 2011-es BL-győztest.
    A Győr jövő vasárnap a címvédő montenegrói Buducsnoszt Podgorica otthonában lép pályára, és majd a záráskor, március 16-án fogadja a dán Randerst, de már tét nélkül. 
    A kvartett másik mérkőzésén:
Randers (dán)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 20-20 (11-8)
    Az állás: 1. (és már csoportgyőztes) Győr 8 pont, 2. Larvik 4, 3. Podgorica 3, 4. Randers 1
    
    II. csoport:
Zvezda Zvenyigorod (orosz)-Oltchim Valcea (román) 23-26 (15-13)
    vasárnap játsszák:
Krim Ljubljana (szlovén) – FTC-Rail Cargo Hungaria 19.30
    Az állás: 1. FTC 6 pont/3 mérkőzés, 2. Ljubljana 4/3 (83-78), 3. Valcea 4/4 (101-99), 4. Zvenyigorod 0/4

    Mivel a Győrhöz hasonlóan szintén hibátlan FTC-Rail Cargo Hungaria csoportjában a román Valcea nyert az orosz Zvenyigorod vendégeként, a magyar együttes egy esetleges vasárnapi ljubljanai győzelemmel még „csak” az elődöntős helyét biztosítaná be, a csoportelsőségét nem. 

    A csoportok első két helyezettje jut az áprilisi elődöntőbe.

(MTI)