Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Csornáról az Adriára vonattal!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A cseh magánvasút Magyarországon keresztül tervezi beindítani nyári, éjszakai, adriai járatát, sőt, akár utasokat is vinne Csornáról.

A Regiojet cseh magánvasút egy Prága–Pozsony járatát kívánja meghosszabbítani a Rijekáig – derült ki a magánvasút nyilvános csehországi hatósági engedélyokirataiból.- tudta meg az iho.hu. Június utolsó napjától szeptember második feléig hetente háromszor – kedden, pénteken és vasárnap délután indulnának a vonatok a cseh fővárosból, Fiuméből (Rijekából) pedig szerda, szombat és hétfő este lenne az indulás.

Az iho.hu információi szerint szerint Csornán is meg fog állni a Regiojet Prága–Pozsony–Ljubljana–Rijeka járata.

Az engedély szerint hatszáz személyt szállító vonatban a cseh cég használtan vásárolt fekvőhelyes, illetve hálókocsijai mellett négyféle ülőhelyes osztály is helyet kap. Érdekesség, hogy a dokumentumok alapján negyven gépkocsit is vihet majd a vonat, persze nem Magyarországról.

A járat magyarországi partnere ugyanúgy a Continental Railway Solution Kft. (CRS), ahogy a Regiojet szintén hamarosan indítani tervezett Prága–Bécs–Budapest összeköttetésénél is. A néhány nappal későbbre ígért hivatalos közleményig az együttműködés tényén kívül se a magyar, se a cseh magánvasút nem közölt egyelőre további információkat a portál kérdésére. A már említett dokumentumokból azonban kihámozható a menetrend. Prága főpályaudvaráról 17:20-kor indul a vonat, és Pardobácon (Pardubice) megállva érkezik Marótberénybe, a morva fővárosba. Innen egy külvárosi (Brno-Židenice) és egy belvárosi (Brno hlavní nádraží), háromnegyed nyolc körüli megállással irány Pozsony. A szlovák főváros főpályaudvaráról (Bratislava hlavná stanica) 21:25-kor, Pozsonyligetfaluból (Bratislava Petržalka) 21:55-kor indulnak Rajka, Hegyeshalom felé. Magyarországon Csornán lesz megállás késő este, a portál információi szerint fel is lehet majd itt szállni. A vonat Szombathelyen át haladva Őrihodosnál lép be Szlovéniába, Ljubljanában hajnali öt körül áll meg, végül reggel háromnegyed nyolckor kell Fiuméba érkeznie. A horvát városban a Regiojet buszos csatlakozást biztosít adriai üdülőhelyek felé.

Forrás: indohaz.hu