2009-ben városunk minden esedékes fizetési kötelezettségének eleget tudott tenni. A legfontosabb szempontok egyike a fizetőképesség megtartása – olvasható a polgármester előterjesztésében. A tervezethez képest, jóval több pénz folyt be Győr kasszájába, a mérleg főösszeg ugyanis meghaladta az 59 milliárd forintot. A 30 százalékos növekedés csaknem felét a győri hulladékgazdálkodási társulás 6 milliárd forintos uniós támogatás adja. Ez eredetileg nem szerepelt a költségvetésben. Az önkormányzati intézmények is hatékonyan gazdálkodtak, és bevételük 5 milliárd forinttal meghaladta az előre tervezettet.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Adventi kertet nyitott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat
A Batthyány téren, ahol betlehemmel, teával, közös gyertyagyújtással, esténként fényfestéssel, változatos színpadi programokkal és 11 máltai üzem termékeit kínáló jótékonysági vásárral várják az érdeklődőket. A...






