Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szárliget és Biatorbágy közötti pályarekonstrukció legösszetettebb, második fázisa november 17-én véget ért. A szakértők a bal vágány forgalomba helyezési eljárását befejezték, így  ezen a vágányon már megindult a részleges forgalom, és megkezdődött a győri fővonal felújításának harmadik, befejező üteme, amely december 9-ig tart.

"Az elmúlt három hétben a megszokottól eltérő közlekedési rend miatt kiemelten fontos az előzetes tájékozódás"

– hívja fel rá közleményében a mavcsoport.hu.

A hétvégén utazóknak, illetve a hétfő reggel munkába, iskolába indulóknak még szombaton vagy vasárnap sem késő előre megtervezni az utazásukat, figyelembe véve a hosszabb eljutási időket, szükség esetén az átszállások idejét, illetve azt, hogy a vonatokon, a pótlóbuszokon és a térségi menetrend szerinti buszjáratokon is a megszokottnál többen utazhatnak. A felkészülés és eligazodás megkönnyítése érdekében létrehozott mav.hu/egyesvonal című weboldalon minden lényeges információ megtalálható. Itt találod részleteiben a közlekedési rendeket, térképeket, értékesítési, valamint jegy- és bérletelfogadási tartalmakat.

A teljesség igénye nélkül

November 18-tól a harmadik fázis során a jobb (Győr irányú) vágányon zajlik az átépítés egyvágányú vonatforgalom mellett, ezért menetirányonként és óránként csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át az érintett szakaszon. A nemzetközi vonatok és egyes reggeli csúcsidei és délutáni, esti személyvonatok és G10-es járatok ismét teljes útvonalukon, Budapestig közlekednek, illetve onnan indulnak. Az S10-es vonatok csak a Déli pályaudvar és Biatorbágy (éjszakánként Budaörs), illetve Szárliget és Győr, az S12-es járatok pedig csak Tatabánya és Oroszlány között járnak. Az InterCity-k csak Tatabányáig közlekednek és onnan fordulnak vissza Győr, illetve Sopron, Szombathely felé. A köztes szakaszon a már megszokott IC-, S10-es, X10-es, S100-as és S101-es pótlóbuszokat lehet igénybe venni.

Egy ilyen jelentős mértékű vonatpótlás kezdeténél, ütemváltásnál óhatatlanul előfordulnak fennakadások, amelyekért ezúton is elnézést kér a vasúttársaság mindazon utasaitól, akiket kellemetlenség ért. Szükség esetén az első napokat követően beavatkozunk az utasok számára kedvezőbb eljutás biztosítása érdekében.

További részletek >>>

(forrás, fotó: MÁV)