Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Demenciabarát város lett Mosonmagyaróvár

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Demenciabarát város címet kapott Mosonmagyaróvár. A település Magyarországon egyedüliként érdemelte ki a rangos elismerést azon a pályázaton, amely európai alapítványok összefogásából jött létre. Célja pedig az, hogy a demencia és az Alzheimer-kór kezelése minden városban, illetve közösségben elérhető legyen, illetve hogy felhívja a figyelmet a betegséggel küzdők helyzetére.