Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Demonstárció a zöldterület megóvásáért

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Most még kutyák kergetőznek az egykori korcsolyapálya zöld gyepén. A tervek szerint azonban hamarosan 130 új parkolót alakítanának ki a területen, így a mostaniakkal együtt 290 hely állna az autósok rendelkezésére. A Reflex Környezetvédő Egyesület a környékbeli lakók bevonásával tüntetést szervezett az átalakítások ellen.

 

„Megszámoltam 12 darab fát vágtak ki. Mondta a hapsikám – hatodik telefonra értem el az illetékest – hogy stimmel, 12 darab volt. Akkor mondtam neki, hogy még mit akarnak csinálni? Ültessenek helyette akkor először is fákat,  másodszor meg ezt a házat nem kell, nem szabad lebontani.” – fejtette ki véleményét Legéndiné Uray Gabriella, egy környékbeli lakó.

 

A Reflex Környezetvédő Egyesület szerint a beruházás nem a győriek érdeke. Lajtmann József példaként említette a lezárt Móricz Zsigmond rakpart esetét, ahol a felméréseik szerint a parkolót 71 %-ban nem helyi lakosok használták.

 

Az Egyesület azt javasolja, hogy a Belváros teljes területére terjesszék ki a fizetős zónát úgy, hogy az ott élők egy gépkocsira jelentős kedvezményt kapjanak.