Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Deszkapark és dirtpálya is épülhet Kimlén

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szabadidő park és deszkapálya is lesz Kimlén. Az önkormányzat 162 millió forintot nyert TOP pályázaton rekreációs tér kialakítására. Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron vármegye elnöke a projektindító sajtótájékoztatón elmondta, Kimle az egyik legaktívabb település a környéken. 

Eller Gizella polgármester, a sajtótájékoztatón beszámolt arról,  hogy a pályázat által érintett területen jelenleg két tó található. A nagyobb tavat meghagyják a horgászoknak, a kisebbik körül erdei tanösvényt alakítanak ki, amihez kilátót is építenek. A tó mellett terveznek madármegfigyelő pontokat és szalonnázó helyet is kialakítani.

A polgármester elmondta, a fiatalabb generációra is gondoltak a projekt megálmodói. A jelenlegi sportpálya helyén deszkaparkot építenek ki, a közeli erdős területen pedig a helyi fiatalok által már birtokba vett részen úgynevezett dirt pályát, vagyis erdei biciklis pályát fognak kialakítani. Eller Gizella elmondta, márciusban  közbeszerzés zajlik, a hónap végéig kiválasztják a kivitelező céget. A munkálatokat nyáron végzik el, és novemberig át is adják a területet.