?Rendkívül bizakodó vagyok? ? ezekkel a szavakkal kezdte a sajtótájékoztatót Deutsch Tamás. Ezt a bizakodást pedig azzal indokolta, hogy a közvélemény kutatások szerint is erõsödik az emberekben az elszántság, hogy minél többen vegyenek részt az EP választásokon. A politikus szerint a helyzet most olyan, mint a természetben a hajnal, a napfelkelte elõtti állapot. Deutsch Tamás elmondta: 12 Fidesz-KDNP jelölt Európai Parlamentbe jutásával már elégedett lenne. A jelenlegei belpolitikai helyzettel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: bízik benne, hogy még õsszel új választások lehetnek.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jönnek a viharok, figyelmeztetést is kiadtak
Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében hevesebb zivatarok kialakulására kell számítani csütörtökön, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső...