Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Díjak az innováció ösztönzéséért

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vállalati kategóriában az ENTAL Kutatási, Fejlesztési és Tanácsadó Kft. lett az első, az először kiírt ifjúsági kategóriában pedig a soproni Kocsis Júlia és a győri SZEnergy Team megosztva kapták meg a díjat.

 

A vállalkozások versenyképessége és innovációs képessége közötti összefüggések a piacgazdaságban megkérdőjelezhetetlenek. Sokan azonban mégsem fordítanak megfelelő energiát a fejlesztésekre, s szándéka szerint ezen a helyzeten próbál javítani a Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség.

 

Az innováció ösztönzését szolgáló számos más tevékenységük mellett ezért tartotjákk fontosnak, hogy – a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve – az idei évben is kiírják a Pannon Novum Regionális Innovációs Díj elnyerésére szóló pályázatot, amelyre immár két – vállalkozási, illetve 16-26 év közötti fiatalok számára ifjúsági – kategóriában is várták a pályaműveket.

 

A pályázat során az innováció alapját kutatás-fejlesztési eredmény, szabadalom és know-how egyaránt szolgálhatta. Ami szintén fontos volt, hogy az indulóknak olyan, az elmúlt két évben megvalósult innovációs projektekkel kellett előrukkolniuk, amelyek számokkal alátámaszthatóan sikeresek lettek.

 

A május 14-ei határidőig kilenc pályázat érkezett, azok értékelését három szakember végezte el.

 

A 2010. évi Pannon Novum Regionális Innovációs Díjat a bírálók döntése alapján egy győri spin-off cég, az ENTAL Kutatási, Fejlesztési és Tanácsadó Kft. által kifejlesztett Intelligens kapu nyerte el.

 

Különdíjban részesült a Ribbon Blade Kft. niverzális görkorcsolyája, az Intarziart Kft. Intarziás bútorai, valamint a Vár Art Galéria Bt. poliuniverzum játékcsaládja is.

Az ifjúsági kategória díjazottjai a SZEnergy Team lett a napelemes autóval, illetve Kocsis Júlia a kézzel tapintható vezetősávval.