A győri rajztanárokból álló zsűri különösen ügyelt a korrekt elbírálásra – a rajzokat csak a helyezések véglegesítése után fordították meg – ekkor derült ki, hogy melyik rajz honnét érkezett. A csornai II. Rákóczi Ferenc Katolikus Közoktatási Központ diákjai évek óta jól szerepeltek, az idei versenyen a kilenc díjazott versenyző közt négy rákóczis diákot találunk. A megnyitó ünnepségen a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola ifjú tehetségei is ízelítőt adtak tudásukból. Papp Balázs vezetésével az iskola ütő együttese mutatkozott be. A díjakat Tőke László a Pannon-Víz Zrt. elnök vezérigazgatója adta át.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Jelentős gazdasági hasznot hozhat a gyorsabb energiaátmenet
A gyorsabb energiaátmenet 2030-ra évente 1379 milliárd forint gazdasági hasznot hozhat Magyarországnak – állítja a Plan4Climate projekt kutatása. A modell szerint az átállás az...







