Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Díjazzák a szép beszédet

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Németh Tibor, a győri Kazinczy gimnázium igazgatója aelmondta, minden esztendőben mintegy százötven diák versenghet itt, az idei mezőny 146 fős. Megyénként két-két gimnazistát és szakképző iskolai diákot várnak, emellett öt nagyváros további két-két, Budapest pedig tizenkét-tizenkét fiatalt indíthat mindkét kategóriában. A legjobbak között 35 Kazinczy-érmet osztanak ki; legalább öt elismerés határon túli versenyzőkhöz kerül. Idén Erdélyből tíz, a felvidékről hat, Kárpátaljáról és a Vajdaságból öt-öt diák érkezik, akik a gimnazisták mezőnyében indulnak. A versenyzőknek 20-21. századi esszé-szövegeket kell a felolvasni. Komoly felkészülést kíván diáktól felkészítő tanártól egyaránt az értelmezése ezeknek a szövegeknek, jelentősen fejleszti a tanulók készségét anyanyelvünk művelésében ez a folyamatos munka, növeli a résztvevők identitás tudatát, a magyar kultúra iránti elkötelezettségét.

(MTI)