Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Dinamikusan fejlődik a Matusz-Vad

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az idén további bővüléssel 3,5 millió eurós forgalmat szeretnének elérni. A fagyasztott élelmiszereket forgalmazó vállalkozás január második felében, Bécsben megnyitotta első üzletét. Arra számítanak, hogy a kereskedelmi létesítmény is hozzájárul a forgalom további növekedéséhez, mondta el rádiónknak Nemes Gábor, bécsi leányvállalat igazgatója: 

A vállalkozás három éve van jelen a szomszédos ország piacán, tevékenysége lendületesen bővül. A 2010. évi 1,2 millió eurós értékesítést a következő évben megduplázták, és erre a mintegy 2,4 millió eurós forgalomra tettek rá tavaly 30 százalékot. A győri székhelyű Matusz-Vad tavalyi forgalma meghaladja a 7 milliárd forintot. A pontos árbevételi és eredményadatokról a későbbiekben tudnak tájékoztatást adni.