Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta: a programra olyan magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik nyelvvizsga hiányában nem rendelkeznek diplomával, de már leállamvizsgáztak, nincs hallgatói jogviszonyuk és legfeljebb 35 évesek. Hozzáfűzte, hogy a gyesen, gyeden lévőknél nincs életkori korlátozás, és az elbírálásnál előnyben részesítik majd a regisztrált álláskeresőket.
Elsősorban azoknak szánják az angol és német tanfolyamokat, „akik már tettek valamit”, vagyis rendelkeznek alapfokú nyelvtudással, ugyanakkor nem kell alapfokú nyelvvizsga bizonyítvány a képzés megkezdéséhez; a képző dönti el, megfelel-e a képzés megkezdéséhez szükséges szintnek a pályázó.
A támogatás 240 órás tanfolyamra vonatkozik, és maximális összege fejenként 300 ezer forint lehet. A résztvevőknek a tanfolyam végén a nyelvvizsgát kell csak finanszírozniuk, de regisztrált álláskeresőknél ingyenes lesz az első nyelvvizsga.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2025.11.11.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit: Terjed az influenza: egy hét alatt országszerte több mint 18 ezren fordultak orvoshoz a betegségre jellemző tünetekkel.
A város...






