Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Drogprevenciós konferenciát tartottak Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Konferenciát tartott a Győri Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester, a Fórum elnöke a a rendezvény megnyitóján elmondta, a város kiemelt figyelmet fordít a kábítószer-megelőzésre, éppen ezért fogadta el, és hajtja végre az önkormányzat a 2010-14-ig szóló drogstratégiai tervet. A konferencián több felmérés eredményét ismertették. Ilyen az a tanulmány, amelyet a Dunántúli régió iskoláiban készítettek, és közel 3300 fiatal szokásait elemzi. A kutatási eredményekről Burkali Bernadett szociológus beszélt rádiónknak: