Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Edzőmérkőzések nélkül utazik Egyiptomba a kézilabda válogatott

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Felkészülési mérkőzések nélkül utazik a jövő szerdán kezdődő egyiptomi világbajnokságra a magyar férfi kézilabda-válogatott, amelynek nem lesz tagja a tornán Ligetvári Patrik.

A magyar szövetség honlapjának keddi híradása szerint a szlovák válogatott keretének több tagja koronavírusos, a csapat karanténba került, így nem tud Magyarországra utazni. A magyar és a szlovák együttes egy hivatalos és egy nem hivatalos edzőmérkőzést játszott volna Győrben, előbbire pénteken 18 órától került volna sor.
„Sajnáljuk, hogy nem tudunk pályára lépni pénteken, hiszen fontos része lett volna a világbajnoki felkészülésnek a találkozó” – mondta Gulyás István szövetségi kapitány. Hozzátette, más ellenféllel ilyen rövid idő alatt nem lehet mérkőzést szervezni a válogatottak már lekötött találkozói és a koronavírus-szabályok miatt.

„Az edzéseken egymás elleni mérkőzés is szerepel majd a programban. Ezzel nem lehet tökéletesen modellezni egy nemzetközi mérkőzést, de el kell fogadnunk a helyzetet, a fő célunk, hogy jól szerepeljünk a világbajnokságon” – magyarázta az edző.

A koronavírus-fertőzésen átesett Ligetvári Patrik a vizsgálati eredményei alapján nem kapta meg a pályára való visszatéréshez szükséges orvosi engedélyt, így nem tud a válogatottal készülni, és a világbajnokságra utazó csapatnak sem lehet tagja.
A Telekom Veszprém december 8-án jelentette be, hogy a magyar válogatott védekezésének egyik alapembere megfertőződött.
A nemzeti csapat a gízai A csoportban jövő pénteken a Zöld-foki Köztársaság együttesével, vasárnap Uruguayjal, január 19-én pedig Németországgal találkozik. A csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe.

(MTI)