Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Egy héten belül kétszer kapott ki a CMB Cargo-UNI Győr

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kikapott a CMB Cargo-UNI Győr a női kosárlabda NBI-ben. A forduló egyik rangadóján a Cegléd győzte le a zöld-fehér gárdát, így a győri együttes visszacsúszott a tabella negyedik helyére.

Jól kezdtek a vendégek a ceglédi találkozón, de aztán hamar kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Az első negyed végén négy ponttal vezetett az UNI-Győr, de a félidőre szinte eltűnt a különbség. Ekkor már csak 36-35-re állt jobban a vendég együttes. A szokásos harmadik negyed megint nem jól sült el. A Cegléd átvette a vezetést és folyamatosan tartotta a különbséget. Az UNI-Győr rohant az eredmény után, de a rohanás nem hozta meg a várt sikert. Végül két ponttal alulmaradtak a zöld-fehérek.  Völgyi Péter tanítványai így egy héten belül második mérkőzésüket is elveszítették. A vezetőedző elmondta: a Cegléd a kulcspillanatokban tudott jobban koncentrálni ez volt, ami eldöntötte a mérkőzést.

Végeredmény:
Cegléd-CMB Cargo-UNI Győr 70-68 (13-17, 22-19, 19-14, 16-18)