Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egy ideig nem lehet jogosítványt szerezni

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A március 8-tól bevezetett járványügyi szigorítások értelmében jelenleg az autóvezetői oktatás is szünetel. – derült ki a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetsége  elnökétől. Jovánovics János egy korábbi nyilatkozatában kiemelte, a koronavírus-járvány első szakaszában létezett olyan intézkedés, amely szerint egészségügyi tanfolyam és vizsga elvégzése nélkül is meg lehetett szerezni a jogosítványt, ilyen rendelet azonban a mostani szigorítás idején nem látott napvilágot.

Több győri Autósiskola is felhívta a közösségi oldalán a figyelmet, hogy ” a vizsgák bizonytalan ideig ismét szünetelnek, ahogy gyakorlati és elméleti oktatások is. ” – tette közzé az ATI Autósiskola . A Horváth Tanodánál azt írják : A koronavírus járvány elleni küzdelem újabb szakaszához értünk. A kormány döntése értelmében  a gépjárművezető képzéseink szünetelni fognak, előreláthatólag 2021. március 22-ig . – olvasható a közleményben. – A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el. – egészítik ki a hírt. A VIP CAR oldalán a szünetelésen kívül az olvasható, hogy : Az ONLINE KRESZ tanfolyamra viszont folyamatos a jelentkezés! Ebben az otthonülős időszakban is lehet KRESZ-t tanulni. –  továbbá, valamennyi oktatási intézményben az ügyfélfogadás telefonon, és mailon zajlik.