Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Egy labda a belépő

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Sopronnal találkozik kedden este az UNI Győr – Mély-út. A találkozó ilyenkor már hagyományos, ezúttal is így emlékeznek meg a kosarasok a 2013-ban elhunyt Fűzy Ákosról és Tapodi Péterről.

Mint ismeretes, hat évvel szenvedett súlyos buszbalesetet a győri csapat, mely Sopronba tartott edzőmeccsre. A Vitnyéd előtti szerencsétlenségben az akkori vezetőedző, Fűzy Ákos és a klubigazgató, Tapodi Péter is elhunyt. Azóta minden évben mérkőzéssel emlékeznek a szomorú eseményre.

„A gyász helyét már az emlékezés vette át, így lesz ez most is. Az első, nagyobb része az idei programnak lement, a hétvégén négy korosztályban rendeztünk nemzetközi emléktornát, a keddi pedig a nagycsapat mérkőzése lesz a Sopronnal, ami már hagyomány. A meccsre a belépés ingyenes, csupán egy labdát várunk minden szurkolótól , amit a kezdés előtt kell a pályára bedobni. A játékokat, ahogyan a korábbi években, úgy most is a győri és Győr környéki óvodákba juttatjuk el” – mondta az esemény kapcsán Fűzy András, a klub elnöke.