Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Egy nap alatt elítélték

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalán állítottak meg kettő személygépkocsit a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei múlt csütörtökön. Az autókat egy-egy szerb férfi vezette. Utasaik szír állampolgárok voltak, akik nem tudták igazolni Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat. A szírek Bécsbe tartottak és fizettek a fuvarért. Ellenük idegenrendészeti eljárást indított a rendőrség, a 30 és 37 éves szerb sofőröket pedig embercsempészés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

A két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsítottakat a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette, egy nappal később pedig gyorsított eljárás keretén belül kezdeményezte bíróság elé állításukat. A Komáromi Járásbíróság még aznap elítélte őket.

 

police.hu