Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Egy napon át fogva tartotta, bántalmazta, kifosztotta barátját egy fiatalember

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség négy bűncselekmény elkövetésével vádolja a más ügyben jogerős
szabadságvesztését töltő, jelenleg 23 éves férfit. – írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség.

A vádirati tényállás szerint az elkövető tavaly tavasszal Mosonmagyaróvárhoz közeli otthonába hívta két évvel fiatalabb barátját, majd minden előzmény nélkül bántalmazni kezdte őt: ököllel többször arcon ütötte, majd többször az arcába térdelt. Ezt követően elvette a bankkártyáját, az 50.000 forint értékű mobiltelefonját és 7.000 forint készpénzét, majd bezavarta a fotel mögé. A sértett öt és fél órát töltött a fotel mögött. 21 óra körüli időben a félelemtől hányt is, ehhez a vádlott adott neki zacskókat. 21 óra után a vádlott megengedte, hogy a sértett a fotelba üljön. Itt kellett töltenie az éjszakát is.

Másnap délelőtt a vádlott megkísérelt készpénzt felvenni a sértett bankkártyájához tartozó bankszámláról, de ez nem sikerült neki. A sértett a délutáni órákban az első emeleti szobából a tetőtéri ablakon kimászva, a tetőről lemászva szökött meg. Míg a sértett a szobában volt, a vádlott mindvégig bezárva tartotta, ételt nem adott neki, egyetlen pohár vizet kapott és a mosdót is csak egyszer, reggel használhatta.

A sértettnek a bántalmazástól alsó és felső állcsontja, valamint járomcsontja is eltört. Sérüléseit műtétileg gyógykezelték. A vádlott hét és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Ügyében a Győri Járásbíróság fog dönteni.

Forrás: