Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A népszerű brit énekes-dalszerző, Ed Sheeran (1991) nevéhez rengeteg sláger fűződik.

Zenei tehetsége mellett karitatív oldala is megmutatkozott, hisz május elején a Create Music szervezésében meglepetéskoncertet adott egy brightoni általános iskolában. A jótékonysági koncert -melyen olyan dalok is elhangzottak, mint a Shape of  You, a Perfect és a Bad Habits– a zenei élményen túl hosszú távú céllal is bírt. A gyerekek zenei készségeinek fejlesztését, a tehetséggondozást szem előtt tartva, a zenei oktatást támogatva 5 gitárt is adományozott az intézménynek – olvasható a People oldalán. A Grammy-díjas énekessel való közvetlen találkozás és beszélgetés is motiválóan hatott a fiatal generációra. Az iskola igazgatójától azt is megtudhattuk, hogy a sztár a zenei órákon is nagyon barátságos, érdeklődő, közvetlen és bátorító volt a tanulókkal.

Az előadó életében nem ez volt az első hasonló esemény, hisz paralel módon korábban meglepte már a Boston Music Project Youth Groupot is.