Kezdőlap KÉK HÍREK

Egy nap, három motoros baleset

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mindegyik sérüléssel végződött.

Győrben, a Lomnic utcában egy 79 éves férfi akart autójával megfordulni, miközben nem adta meg az elsőbbséget a mögötte szabályosan közlekedő motorosnak. A baleset következtében a kétkerekű vezetője megsérült; a mentők kórházba vitték, közölte a police.hu.

A 85-ös főúton szabálytalanul rögíztett rakomány okozott bajt. Egy 41 éves rábacsécsényi férfi az autójához kapcsolt utánfutón kerítéselemet szállított, amelybe belekapott a szél, és vágott neki a mögötte haladó motor elejének. A járművet vezető 56 éves kapuvári férfi megsérült, őt is kórházba vitték a mentők. 

Nyúlon egy 23 éves autós volt figyelmetlen. Egy házhoz akart bekanyarodni, de nem vette észre az őt előző motorost, akivel összeütközött. Ebben a balesetben szintén a motoros sérült meg, akit ugyancsak kórházba szállítottak a mentők.

Mindhárom eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja. 

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság közben arra hívja fel az autósok figyelmét, hogy kiemelten figyeljenek motorosokra és a biciklisekre. Legyenek türelmesek, toleránsak, a stoptábla szabályait pedig a kétkerekűvel közlekedők esetében is minden esetben tartsák be.

A motorosokat arra intik, hogy a jármű sebességét minden esetben az útviszonyoknak megfelelően válasszák meg, ne vállaljanak felesleges kockázatot. Mindig a megfelelő védőruházatban motorozzanak és viseljenek bukósisakot, amely egy esetleges baleset bekövetkezésekor akár az életüket is megmentheti.