Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elindult az a szemétszedési akció, mellyel a két hét múlva kezdődő atlétikai világbajnokság szervezőinek kezdeményezésére rendbe teszik a Nemzeti Atlétikai Központ  környékét.

"A tömegközlekedési megállóktól a NAK bejáratáig fekvő területet tisztították meg a szeméttől, ugyanakkor a munka még nem ért véget, mivel a gazt, a parlagfüvet egy nap alatt nem lehet eltüntetni"

– idézi a sajtó Németh Balázst, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatóját. Ezen feladatokban természetesen számítanak a területek tulajdonosaira, fenntartói segítségére is. Több mint 200 ország küld versenyzőket és már 99 országból érkezett jegyigénylés, 3000 médiamunkás lesz jelen, a televíziós közvetítés által pedig egymilliárd ember nézi majd a világbajnokságot.

A tisztítás már korábban elkezdődött

A szemétszedési és gazmentesítési akcióról a hét elején kaptak levelet az érintett önkormányzatok, vállalatok. A válasz pozitív, közösen tesznek a tisztaságért. A munkában a civil önkéntesek mellett az OBI, a MÁV, a BKK és a BKV mellett a ferencvárosi, valamint a Fővárosi Önkormányzat is részt vett.

A napokig tartó akciósorozat a MÁV-nál augusztus 11-én, a MÁV-HÉV-nél augusztus 14-én folytatódik.