Kilencpályamű érkezett sok-sok egyén ötlettel. Az egyik legfontosabb szempont az elbírálásnál az volt, hogy a stand figyelemfelkeltő legyen. A győztes Erdei Attila terveivel egyértelműen meggyőzte a zsűrit. Bodrossy Attila a Szécheny istván Egyetem docense az Oxygen Médiának elmondta: valamennyi hallgató ötletes és színvonalas pályázatot nyújtott be. A szakember szerint a jövő építészei jelesre vizsgáztak. Erdei Attila terveit a zsűri változtatás nélkül fogadta el, amely március 3-tól megtekinthető Budapesten az Utazás Kiállításon.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Frontálisan ütköztek, majd szó nélkül ott hagyták a másik autóst
A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget, egyszerűen elhagyták a helyszínt. A vádirat...






