Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Egyetlen jegy is elég lehet a belföldi utazáshoz

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyetlen jeggyel lehet majd utazni a távolsági buszokon, vonatokon, illetve a városi járműveken, a kormány ugyanis egy országos tarifaközösség létrehozásán dolgozik – tudta meg a Magyar Idők.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2020-ig összehangolná a csatlakozásokat, megszüntetné a felesleges párhuzamosságokat és egységes utastájékoztatási rendszert alakítana ki. Úgy látják, hogy első körben nem szükséges egyetlen cégcsoportba összevonni az állami közlekedési vállalatokat, később azonban ennek a lehetőségét is megvizsgálják.

(Forrás: Magyar Idők)