Az épületet tavaly újították fel, akkor került rá a réz ami a tolvajoknak is felkeltette a figyelmét. Az első becslések szerint kb. fél millió az anyagi kár, bár a helybeliek szerint az erkölcsi káruk ennél jóval nagyobb. Aller Imre polgármester feljelentést tett, de nem igazán bízik a tettesek kézre kerítésében.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Ma 16 óra 3 perckor lesz a téli napforduló
Kezdődik a csillagászati tél - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. Hozzátették: "a téli napforduló az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb...






