Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Egyre többen érdeklődnek az uniós pályázatok iránt

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Széchenyi Programiroda az idén eddig több mint kétszer annyi érdeklődőnek nyújtott ingyenes pályázati segítséget, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Miniszterelnökség alatt működő állami fejlesztéspolitikai tanácsadó vállalat hétfőn az MTI-vel. 

Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. ügyvezetője a közleményben kiemelte: 2017 első felében mintegy 23 200 esetben adtak tanácsot, tájékoztatást az uniós pályázati lehetőségekről, több mint 17 600 ügyfelet személyes találkozókon, 5600 érdeklődőt települési fórumokon, konferenciákon értek el.

A nonprofit társaság a Széchenyi2020 programok bemutatására az idén 236 rendezvényt szervezett, a résztvevők 44 százaléka a mikro-, kis- és közepes vállalkozások, 23 százaléka a települési önkormányzatok, mintegy 12 százaléka az állami és önkormányzati fenntartású intézmények, 10 százaléka a civil szektor képviselői, 11 százaléka egyéb szervezetek közül került ki.

A Széchenyi Programiroda országszerte 60 ügyfélszolgálati ponton érhető el, ahol 180 tanácsadójuk dolgozik. Térítésmentes szolgáltatásai kiterjednek a pályázati ötletadástól és előkészítéstől, a projekttervezésen és a konkrét megvalósításhoz kapcsolódó szakmai közreműködésen át, egészen a projektzárásig.

(MTI)