A tavalyi év azonos időszakához képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel volt alacsonyabb a földgázfogyasztás 2024 első kilenc hónapjában.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) MVM Csoport adatszolgáltatására alapozó összegzése szerint 2024 januárja és szeptembere között mintegy 5,5 milliárd köbméteres volt a gázfogyasztás. A megelőző év azonos hónapjaihoz mérten idén a háztartások 10, a vállalatok, közintézmények 2,8 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel eddig.
Három éve az első három negyedéves felhasználás még 7,4 milliárd köbmétert tett ki. Az azóta elért megtakarításon nagyjából egyenlő mértékben osztoztak a lakossági fogyasztók és a gazdasági szereplők. Bár a harmadik negyedévben főleg a hűvösebb szeptemberi napok miatt minimális emelkedés volt kimutatható, változatlanul érvényes az a várakozás, hogy az egész éves felhasználás 8 milliárd köbméter alatt maradhat 2024-ben – prognosztizálta a minisztérium.