Az Együtt a földdel! Elnevezésű projekt hédervári állomásán a helyi iskolások sok érdekességet tanultak a talajról. Az interaktív kiállítás fő témája a föld szerepének bemutatása, a növények, élőlények világa, és a talaj használata során keletkezett károk.
A gyerekeknek egy komposztáló segítségével mutatták be, hogyan dolgoznak a giliszták a földben. Az egyik legfontosabb dolog a szervezők szerint, hogy megszerettessék a gyerekekkel ezt az állatot, és rájöjjenek milyen fontos szerepet játszik a mindennapi életben. A bátrabbak kezükbe is vehették, a giliszta jól bírta a gyűrődést, akik pedig féltek tőle, azok mikroszkópon keresztül nézhették meg az állat felépítését.
Az interaktív kiállításon a gyerekek bőven kaptak feladatokat. A tanulás mellett azért, a játékra is jutott idő.
Hédervár a mobil bemutató negyedik állomása volt, az elkövetkezendő hetekben a környező településekre, majd a mosonmagyaróvári Futurába látogatnak el. A projekt része, hogy nem csak a diákokkal, de a felnőttekkel, a gazdákkal is megismertessék a talaj szerepét.
A workshop-hoz egy külön kiállítás is kapcsolódik, amit május 14-én nyitnak meg a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpontban. Ennek kapcsán öt iskola különleges komposztálót kap, a művészeteket oktató tanárok pedig, a földfestékkel való alkotásról szóló képzésen vehetnek majd részt.