Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Együtt gyakorlatoznak csütörtökön Rábapatonán

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 62 ezer euróból magyar-szlovák Interreges pályázati forrásból határokon átnyúló katasztrófakockázat-megelőzési együttműködés indul, melynek első állomása holnap Rábapatona. 

A határon átnyúló védelmi együttműködés fejlesztése érdekében a projektpartnerek szakmai képzéseket, határon átnyúló közös gyakorlatokat és versenyeket szerveznek. Különös hangsúlyt kap a helyi mentést irányítók ismereteinek elmélyítése, valamint a lakosság, kiemelten a fiatalok megszólítása, melynek elsődleges célja a megelőzés, valamint a szervezetekbe való toborzás.

November 7-én a Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség (PVSZ) szervezésében valósul meg a projekt első közös gyakorlata, amely a „Viharos Ősz” elnevezést kapta. A gyakorlatot Szabó Zsolt tűzoltó százados nyitja meg a rábapatonai focipályán, ahová több mint 15 szervezet önkénteseit várják, összesen mintegy 77 fő részvételével. A megnyitót követően gyakorlatoznak a résztvevők: a rendkívüli időjárási tevékenységből adódó mentési, védekezési és vízkár-elhárítási feladatokat végeznek majd. 

A projektrész eredményeként több száz fiatalt és felnőttet képeznek a versenyeken, gyakorlatokon és kiképzéseken. A gyakorlatok célja, hogy a lakosság és az önkéntesek tudása megfelelő szintre kerüljön, és szükség esetén egyre több kiképzett személy tudjon részt venni a védekezésben. A határon túli résztvevők, valamint a magyar önkéntesek szlovákiai részvétele következtében javul a határmenti együttműködés a katasztrófavédelmi területen.