Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Együttmőködik az egyetem és a rendőr-főkapitányság

Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„Összeköt minket a Bridge” – mondta Dr. Szekeres Tamás. Az egykori rendőrségi csónakház ugyanis az egyik kapocs az egyetem és a rendőrség között. Persze korántsem az egyetlen, hiszen az együttműködés ennél jóval tovább mutat. Dr. Szabadfi Árpád egyenesen történelminek nevezte a pillanatot, hiszen mostantól még több lehetőség lesz a kooperációra. Egy olyan nyitott megállapodás született, amelybe újabb és újabb pontok kerülnek majd be. Ezek nem csak a két intézmény, hanem a város érdekeit is szolgálják. Ide tartozik többek közt az, hogy a megyei rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt szerepet kíván vállalni a jogászképzés gyakorlati lebonyolításában, hiszen mint az a dokumentum aláírásakor elhangzott, az egyetem nem az elméletnek képez szakembereket. A főkapitányság egyúttal a hallgatók személyiségformálásában is részt kíván venni. Szeretnék elérni, hogy az egyetemisták mindennapjainak a bűnmegelőzés, a vagyonvédelem és a közbiztonság is része legyen. „Cserébe” a megyei rendőr-főkapitányság az egyetem infrastruktúráját szeretné használni nyelvi és szakmai továbbképzései során, de szóba került a sport és a kultúra területe is. Dr. Szabadfi Árpád úgy fogalmazott: a cél az, hogy ez a megállapodást ne csak egy újabb aláírt dokumentum legyen, hanem azt minél előbb sikerüljön a köz javát szolgáló tartalommal megtölteni.