Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Együttműködési megállapodást kötött a Rába a győri egyetemmel

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ősszel induló duális képzés előnye, hogy a hallgatók tanulmányi idejük több mint felét a Rábánál töltik el, mialatt az egyetem e-tananyagok rendelkezésre bocsátásával biztosítja elméleti tudásuk további fejlesztését. A vállalati környezet alkalmat teremt számukra, hogy megismerjék a modern technológiákat a legnemesebb hagyományokkal ötvöző cégkultúrát is a Rábánál, amely mára a kiemelt szegmensekben „best in class” kategóriájú beszállítóként integrálódott a nemzetközi járműiparba.

 

A pályaválasztás tudatossá tételének támogatásával és egy életpályamodell kialakításával a Rába a jövőbe fektet be, hiszen a jól képzett, kreatív munkaerő és az önálló fejlesztési képesség a stratégiai fontosságú járműiparban jelentős versenyelőnyt hoz a globális piacokon. A programban részt vevő hallgatók lehetőséget kapnak friss szemléletmódjuk és ötleteik kamatoztatására a gyakorlatban, segítve a vállalati hatékonyság javítását.

 

A Rába már a program indulásakor együttműködik két középiskolával -a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskolával, illetve a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolával. A társaság lehetőséget nyújt további oktatási -akár felső- akár középfokú- intézmények csatlakozására az egységes szemléletű, szintjeiben egymásra épülő, gyakorlatorientált képzési szerkezet kialakítása és a magyar műszaki szaktudás gyarapítása érdekében.

 

A PROGRAM LÉTREHOZÓI:

 

 

Széchenyi István Egyetem
A XXI. századi Magyarország elsőként létrejött egyetemeként matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai, pedagógiai, gazdasági, társadalomtudományi, jogi és igazgatási, szociális, orvos- és egészségtudományi, valamint művészeti területeken folytat tudományos munkát, és kínál képzési programokat. Tevékenysége átfogja a képzés valamennyi szintjét, a szakmunkásképzéstől az egyetemi alap-és mesterképzésen át a doktori képzésig és a továbbképzésig.

 

 

Rába Járműipari Holding Nyrt.

 

A több mint egy évszázados autóipari tapasztalattal rendelkező Rába Nyrt. üzleti portfolióját három önálló, egymáshoz kapcsolódó járműipari üzletág alkotja: a Futómű, az Alkatrész és a Jármű üzletág. A Rába erősen exportorientált vállalat, stratégiai exportpiacai az EU, a FÁK országok és az USA. A győri székhelyű Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde ‘A’ kategóriájában jegyzik.