Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Együttműködnek a rendőrök és a polgárőrök

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb polgárőr egyesülettel kötött együttműködési megállapodást a Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A polgárőrség hosszú évek óta a rendőrség első számú stratégiai partnerének számít. 2015. május 28-án a Mocsai Polgárőr Egyesülettel írt alá együttműködési megállapodást Dr. Reinhoffer Csaba r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese. A szerződés megkötésekor Bakonyi Roland, a Mocsai Polgárőr Egyesület elnöke, valamint Dr. Bolehradsky Szilveszter r. alezredes, a Komáromi Rendőrkapitányság vezetője megerősítette,  hogy információik kicserélésével, tapasztalatok átadásával, közös járőrszolgálatok szervezésével veszik fel a harcot a bűnelkövetőkkel szemben az állampolgárok értékeinek megóvása érdekében. A polgárőrök emellett a baleset-megelőzés terén is sokat tettek és tesznek az állampolgárokért Komárom-Esztergom megyében.