Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Monumentális, hullajtott szarvasagancsokból készült kapu fogadja majd az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás látogatóit szeptember 25. és október 4. köött.

„Átmehetnek” rajta az emberek

A Totem nevű alkotást szombat hajnalban szállították el Szőke Gábor Miklós szobrászművész csepeli műhelyéből az esemény központi helyszínére, a Hungexpóra. A 16,5 méter magas, 20 méter hosszú és ugyanolyan széles, bőgő szarvasbikafejet ábrázoló alkotás 10 tonnányi hullajtott agancsból készült és 240 millió forintba került.

A hullajtott agancsokból álló installáció a világkiállítás szimbolikus bejárataként megtestesíti a nemzet egységét, a természet sajátos körforgását és azt az összefogást, amelyet a magyar vadászok tanúsítottak – hangsúlyozta Kovács Zoltán, az esemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos.

Öt tonna agancs állami erdőgazdaságokból származik, a többi részét pedig felajánlásokból vadásztársaságok gyűjtötték össze

Szőke Gábor Miklós elmondta, hogy csapatával több mint egy éve dolgoznak a szobron, amelyen az ember és természet kapcsolata organikusan jelenik meg. A mű a Totem címet kapta, amellyel a művész magyar identitást meghatározó csodaszarvas-legendához nyúlt vissza.

 

Kép: pixabay.com