Sokat hallani mostanság a rossz magyar túlélési mutatókról, és arról, az emberek milyen tehetetlenek, ha baj van. Ez a téma sajnos nem kerüli el a sportolókat, így a futballistákat sem. Ez ellen szeretett volna tenni Horváth Zsolt, a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium igazgatója. Bár sportegyesület már régóta rendelkezik egy újraélesztő készülékkel, tegnap óta egy vadonatúj, modern defibrillátorral is büszkélkedhet az ETO Jövőjéért Alapítvány.
Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet által kiírt pályázaton az alapítvány ötszázezer forintot nyert melyből egy félautomata újraélesztő készüléket vásárolt. Valamint vállalták, több mint száz laikus életmentő elméleti és gyakorlati kiképzését. Elsősorban edzők, tanárok, nevelők vesznek részt ebben a szakszerű oktatásban, később képzésben részesítik a gimnázium és kollégium minden tanulóját.
A segítségnyújtó készülék az egyesület recepciójára került.