Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Életműdíjat kapott Niederland Tamás győri gyermekorvos

„Ez egy hivatás és egy szerelem” – életműdíjjal ismerték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház elkötelezett orvosát.

Rangos szakmai elismerésben részesült Dr. Niederland Tamás gyermekorvos, a gyermekdiabetesz gondozójának vezetője, aki több mint négy évtizede dolgozik a diabéteszes gyermekek ellátásában: nemrég vehette át a Pannon Diabetes Életmű Díjat. Számára azonban ez az elismerés nem lezárást jelent, hanem megerősítést.

„Ez egy hivatás, egy szerelem, mindennapi jelenlét” – mondta a főorvos. Hozzátette: ugyanazzal az elhivatottsággal szeretné folytatni munkáját, mint amivel pályája elején elindult.

Pályája 1981-ben indult, közvetlenül az egyetem után, amikor lehetősége nyílt csatlakozni egy frissen induló diabétesz-gondozási programhoz.

„Fiatal kollégát kerestek, és örömmel csatlakoztam” – emlékezett vissza. Mint mondta, választása nem volt véletlen: már az egyetemi évek alatt is az endokrinológia és a gyermekgyógyászat érdekelte.

A cikk folytatása az alábbi linken olvasható.

(Fotó: Petz-kórház)