Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az erdélyi származású énekesnő, Szakács Erika (2004) valóban a művészetek lánya, hisz amellett, hogy festészeten végzett Marosvásárhelyen, kortárs táncra járt a Navarra tánccsoporthoz és színészkedett is a Kamaszok Ifjúsági Színtársulatánál, az utóbbi években a zenében, éneklésben tudott kiteljesedni. Elmondása szerint a zene mindig is az élete része volt, de nevére akkor figyeltek fel, mikor 2021-ben az X-fakor Mentorházáig jutott, majd rá egy évre megalapította saját zenekarát, a Szakács Erika Quintet-et. Az igazi ismertséget és elismerést a The Voice tehetségkutató műsornak köszönheti, melyet 2023-ban megnyert (Miklósa Erika mentoráltjaként). Zenei stílusát leginkább a pop, a jazz és a blues irányzatok jellemzik. A Music Daily oldalán olvashatunk arról is, hogy pár hete megjelent az előadó Elfáradtam című száma. A mély és érzelmes dallal Erika egy fájdalmas szakítást szeretett volna feldolgozni.

Elmondása szerint az eredmény két nap alatt született, és a szöveg mellett az előadásban is arra törekedett, hogy a fájdalma érezhető legyen, ám ezzel párhuzamosan a remény keresését is tükrözze. A dal egy érzelmi utazásra csábítja a hallgatót, melynek mondanivalójával az emberek a saját életükön keresztül könnyen azonosulni tudnak. A dalhoz készült klip vizuálisan is ráerősít a szöveg mondanivalójára a száraz virággal, a kiöntött kávéval és az üresen álló székkel. A tehetséges énekes a Sziget Fesztiválon is fellépett, jelenleg is új megjelenéseken dolgozik, valamint a Miklósa Erika által alapított Kvint Esszencia Mesteriskolával is rendszeresen koncertezik.