Kezdőlap KÉK HÍREK

Elfogtak két újabb dílert!

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az esztergomi rendőrök a korábbi hét személy mellett, újabb két kereskedőt is őrizetbe vettek.

 

Kábítószert akart eladni egy 24 éves lábatlani férfi Táton 2019. november 8-án. A díler egy parkolóban találkozott a vevővel, és éppen át akarta adni neki a drogot, amikor az esztergomi nyomozók tetten érték. A rendőrök F. Tamás autója mellett a földön nyolc darab kisméretű nylonzacskót találtak, melyekben kábítószergyanús fehér por volt, ezért azokat lefoglalták. A nyomozók a kereskedőt és a vevőt is előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra, ahol F. Tamást kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Ugyanezen a napon és másnap a rendőrök további hat személyt, öt férfit és egy nőt állítottak elő a rendőrkapitányságra, akik a gyanú szerint F. Tamással bűnszövetségben együttműködve árultak kábítószert az Esztergomi Rendőrkapitányság egész illetékességi területén. A nyomozók laptopot, digitális mérleget, több mobiltelefont, kábítószergyanús anyagot, valamint készpénzt foglaltak le. F. Tamás mellett a további hat terjesztőt is őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat, amit az illetékes ügyészség indítványozására az Esztergomi Járásbíróság 2019. november 11-én és 12-én elrendelt.

Az esztergomi nyomozók egy 37 éves és egy 19 éves dorogi férfit is azonosítottak a nyomozati cselekmények során, akik anyagi haszonszerzés végett rendszeresen több, különféle kábítószer tartalmú anyagot értékesítettek mások részére. A nyomozók a két főt gyanúsítottként kihallgatták, ellenük kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A két férfit őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Forrás:police.hu