Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez most komoly, nem poén. A klímaváltozás miatt az átlagban 44 centiméteres szürke íjhal a tengervíz felmelegedése miatt napjainkban gyakran előfordul a sekélyebb partmenti vizekben. Élelem után kutatnak – írja a Le Parisien című lap.

„Egy nap alatt több, mint negyven fürdőző számolt be kisebb harapásról, miközben a spanyol határ menti Hendaye strandon lubickoltak.”

Cannes közelében is haraptak a halak, sőt a Saint Tropez-i öbölből is érkezett ilyen jellegű hír.


A felső állkapcsában 14, az alsóban nyolc foggal rendelkező íjhalak harapása nem fájdalmas, és nem is veszélyes az emberre, csak apró kellemetlenséget okoz.

A szakember szerint táplálék után kutatnak

„A  Földközi-tenger vízének felmelegedése késztette a halakat arra, hogy a szokásosnál nagyobb területen kutassanak táplálék után. Az embert amúgy kerülő íjhalak a nyári szaporodási időszakban amúgy is agresszívabbak az átlagosnál”

– fogalmazott sajtónyilatkozatában Benjamin Lafon tengerbiológus. A tenger általános nyári hőmérséklete 21-22 Celsius-fok. Idén mértek már 28-at is. 
Az íjhal védett faj, véletlen kifogása esetén vissza kell dobni a tengerbe.

(fotó: divecenter.hu, Amphora Búvár Klub)