Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Elkezdődött a török-magyar hadijáték Tatán

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ötszáz külföldi és magyar hagyományőrző eleveníti fel a tatai vár visszafoglalását, valamint múltidéző katonai játékok és regionális katonazenekari találkozó várja az érdeklődőket az Öreg-tó partján, a Tatai Patara fesztiválon.

 

 

A rendezvény csúcspontja, vasárnap délután öt órakor lesz, amikor patarával, azaz petárdával „berobbantják” a vár kapuját és a nemzetközi sereg visszafoglalja a török hadaktól erődítményt, ahogy az 1597-ben a valóságban is megtörtént, gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány vezetésével. A háromnapos fesztiválon korhű ruhák, haditechnikai eszközök és autentikus csatajelenetek láthatók, valamint a látogatók megismerhetik a 16-17. század életének mindennapjait, a korabeli mesterségeket, korabeli ételeket. A rendezvényt kiállítások, katonazenekari fesztivál, lovasbemutatók, török kávékóstoltatás és hastáncosok színesítik. Egy Isztambul múltját bemutató háromdimenziós tárlat is gazdagítja a programot, valamint különleges, ritkán látogatott helyszíneket érintő tárlatvezetések indulnak a tatai várban.