Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Elkezdték a rakpartok tisztítását, sok a hordalék, időbe telik

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vártnál gyorsabb apadás a Rába és a Mosoni-Duna partján lehetővé tette, hogy elkezdjék a rakpartok takarítását.

Nagybajcsnál a tetőzéshez képest hétfő reggelre már három méterrel csökkent a vízállás, majd az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság délutáni közlése szerint hétfő 18 órától Győrben és Nagybajcsnál megszűnt az árvízvédelmi készültség. A Lajtán is folyamatos az apadás, így a megnyitott szükségtározó leürülését követően – várhatóan a napokban – megszüntethetik a rendkívüli készültségi fokozatot és ezzel egyidejűleg megkezdődhet a helyreállítási feladatok felmérése, tervezése, közölte a vízügy. Intenzív apadás figyelhető meg a Duna teljes Budapest fölötti szakaszán is. 

Győrben már elkezdődött a rakpartok takarítása: „Kollégáink azonnal megkezdték az árvíz utáni takarítást, az apadás szerencsére a vártál gyorsabban elindult!” – írja Facebook-posztjában a Győr-Szol.

Mint írják, a hordalék rengeteg, így a lakosság türelmét kérik, amíg végeznek a munkálatokkal.