Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A megújuló cafeteria rendszerről tartanak előadást holnap (febr.14.) a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Az ingyenes konferencián a résztvevők megismerhetik a béren kívüli juttatások új rendszerét, amellyel dolgozónként akár több mint 30 ezer forintot lehet spórolni havonta. Ismertetik a SZÉP Kártya és az Erzsébet-utalvány alkalmazásának és elfogadásának előnyeit. A délelőtt 10 órakor kezdődő rendezvényen részt vesz Körtvélyessy László, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa, valamint a SZÉP Kártyát kibocsátó intézmények képviselői.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







