Pénteken ült össze először 2019-ben a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés. Első napirendi pontként Sallai Péter, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője a tavalyi évre vonatkozó összegzésében kiemelte, tovább nőtt a tűzbiztonság a megyében, a mintegy 530 fős állomány pedig valamennyi területen sikeres évet zárt. A közgyűlés megszavazta az éves költségvetését is, ez 2019-ben több mint, 750 millió forint.
Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tejipari melléktermékből állíthatnak elő etanolt az óvári kutatók
Szabadalmi oltalmat kapott a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán kidolgozott eljárás, amely a tejipari melléktermékekben található tejcukor etanollá alakítását segítheti. A sajtkészítés során...







