Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Első Emelet koncerttel indul a nyár

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A fesztiválnyitó koncertet még a Dunakapu téren tartják meg, hiszen a felújítást megelőző ásatások csak júliusban kezdődnek – mondta el a sajtótájékoztatón Bolla Péter, a Polgármesteri Hivatal kabinetfőnöke. Június 17-én, pénteken este 9-kor az Első Emelet lép a színpadra. A csapat a régi nagy slágerek mellett új dalaiból is válogat.

 

Az Első Emelet koncertje után tűzijáték lesz, majd egy fergeteges utcabál DJ Dominique-kal és a 80-as 90-es évek bulizenéivel.

 

Az augusztus végéig tartó programok között ott lesz egyebek mellett a Táncművészeti Biennálé, a Győrkőc Fesztivál, a Vaskakas Ünnepi Játékok, illetve a Zenés Nyári Esték is. Az egyik újdonság, hogy Szent Lászlóra három napon át emlékezik a város.

 

A „győri nyár” az augusztus végi bor-és gasztronómiai fesztivállal zárul, a hagyományos szuperkoncert fellépőjét azonban még titokban tartják a szervezők. A részletes programokról egy  a műsorfüzetből is tájékozódhatnak, amelyet hamarosan megtalálnak a város kulturális intézményeiben.