Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Eltáncolták: végzett az első évfolyam a Táncművészeti-egyetem kihelyezett képzésén a Széchenyin

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magas szintű elméleti és gyakorlati tudásra tettek szert azok a hallgatók, akik a győri Széchenyi István Egyetemen elvégezték a Magyar Táncművészeti Egyetem által, a Győri Balett-tel együttműködésben indított táncos és próbavezető szakot. A képzés várhatóan szeptemberben indul ismét.

A számos tudományterületen meghatározó szerepet betöltő Széchenyi István Egyetem a művészeti oktatásra is nagy hangsúlyt fektet. A jelentős hagyományokkal rendelkező zeneművészeti szakok mellett 2021 óta designképzéseket is kínál a hallgatóknak, és ugyancsak három évvel ezelőtt indult el a Magyar Táncművészeti Egyetem kihelyezett képzéseként, a Győri Balett-tel együttműködésben a táncos és próbavezető szak. Az első évfolyam tagjai április végén sikeresen teljesítették csoportos gyakorlati vizsgájukat, majd júniusban záróvizsgájukat, így július 2-án átvehették diplomájukat.

„Magas színvonalú képzést biztosítottunk a jelentkezőknek, amiben nagy szerepet játszott, hogy mindvégig harmonikus volt az együttműködés a Széchenyi-egyetemmel és a Győri Balett-tel. A hallgatók között volt olyan, aki együttesnél táncol vagy dolgozik asszisztensként, és emiatt szeretett volna felsőfokú oklevelet szerezni. Mások azért végezték el a szakot, hogy utána tánctanárnak tanulhassanak tovább. Nemcsak az elmúlt három év, hanem az idei jelentkezési adatok is azt bizonyítják, hogy van létjogosultsága győri képzésünknek” – fejtette ki Fodorné Molnár Márta, a Magyar Táncművészeti Egyetem rektora, egyetemi tanár.

Kara Zsuzsanna, a Széchenyi-egyetem mesteroktatója, a Győri Balett örökös tagja kifejtette: a képzés a győri táncművészeti hagyományokra épül, amit az 1979-ben alapított, világhírű Győri Balett, valamint az 1981 óta működő Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium fémjelez. „Hosszú évek álma vált valóra a táncos és próbavezető szak elindulásával. Így most már az alapfokútól a felsőfokú szintig elérhető és teljes a táncképzés Győrben, amiért köszönet illeti a Magyar Táncművészeti Egyetemet, a Győri Balettet, illetve egyetemünk Művészeti, valamint Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karának oktatásban részt vevő munkatársait. Az eredményes együttműködés bizonyítéka, hogy az első évfolyam magas szinten teljesítette a diploma megszerzésének feltételeit” – emelte ki Kara Zsuzsanna.

A Magyar Táncművészeti Egyetem háromévente hirdeti meg a táncos és próbavezető szakot a Széchenyi István Egyetemen, így a képzés legközelebb – a júliusban lezáruló általános felvételi eljárás eredményének függvényében – szeptemberben indulhat el.