Kezdőlap KÉK HÍREK

Eltűnt nyolc tinédzser két hét alatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyolc olyan tinédzsert is keres egyszerre a Győri Rendőrkapitányság, akik az elmúlt két hétben tűntek el. A szakemberek szerint a nyár ebből a szempontból mindig viharos, legtöbbször egyébként a vakáció kezdetén tűnnek a kamasz- és serdülőkorú tinik.

Reméljük, legfeljebb egy-két napon belül előkerül Regina, Barbara, Melissza, Alex, Fernanda, Nikolasz. Attila és István. Ők azok a tinédzserek, akiknek neve az elmúlt két hétben került fel a Győri Rendőrkapitányság által köröztetett eltűntek listájára.

A győri születésű Barbara 17 éves, július 21-én tűnt el, a 16 éves Melissza pedig két nappal korábban. Egy napon, július 28-án veszett nyoma a 16 éves Alexnek és a 13 éves Reginának, július 27-én a szintén 13 éves Nikolasznak és Attilának. Ugyanennyi idős Fernanda, aki július 17-én, a 14 éves István 24-én tűnt el.

Általános tapasztalat, hogy az eltűnt kiskorúak egyharmada legtöbbször egy napon belül, többsége egy héten belül előkerül és nyáron gyakoribbak az eltűnések. Igaz, korábban inkább a vakáció kezdetén, a tanév végén figyelhették meg a pszichiáterek, hogy megugrik az ilyen bejelenések száma és ez sem volt soha törvényszerű tendencia. De tény, hogy ilyenkor megszűnnek a korlátok, sokaknál a vizsgáztatásokat kísérő stressz is hozzájárul a szökéshez.

Szintén általánosságban igaz, hogy az ideiglenesen elhelyezett, nevelésbe vett kiskorúak általában szeretnének az intézményi kötöttségek alól kibújni, s a gyermekotthonból, lakásotthonból, nevelőszülőtől jellemzően a szülőkhöz, rokonokhoz, barátaikhoz szöknek vissza. A rendőrség egy korábbi nyilatkozata szerint a kiskorúak mintegy 30 százaléka a bejelentés megtétele után 1 napon belül, újabb 30 százaléka egy héten belül, míg 35 százaléka 1 hónapon belül kerül elő, a fennmaradó 5-be azok tartoznak, akiknek sejtik a tartózkodási helyét, de nehézkes a felkutatásuk. Rendszerint 20 százalékuk tűnik el családból – őket 1-2 napon belül megtalálják -, a többi lakásotthonból, intézetből próbál köddé válni.

(Képünk illusztráció.)