Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Embercsempész bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Győrben

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett embercsempészet miatt vádat emelt a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség egy szír férfi és öt magyar társa ellen – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

 

A közlemény szerint a szír férfi, magyar élettársa, valamint ismerőseik és barátaik 2015 márciusában összesen 139 illegális bevándorlót szállítottak Magyarországról Ausztriába. Az utaztatásért általában fejenként 300 eurót (több mint 90 ezer forintot) kértek, s összesen mintegy 23 400 euróra (körülbelül 7 millió forintra) tettek szert. A szír férfi, aki a bűnszervezetet vezette, jelenleg előzetes letartóztatásban van. Gál Katalin, a főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a szír férfi 49 éves, több évtizede él Magyarországon és szellemi munkával foglalkozott